2015. július 26., vasárnap
2012. február 2., csütörtök
2012. január 7., szombat
Úton hazafelé-avagy levezetés a Wisłok patakon
A 2011-es San kupáról hazafele tartva fölhalmozódtak bennem a verseny eseményei, élményei. Mondtam apának, hogy nem bírnám ki a hazautat anélkül, hogy meg nem állnánk valahol kicsit pecázni. Apa beleegyezett, a semmi közepén megálltunk egy Wisłok nevű kis patakon. Szép víz volt, kicsi, de tágas, legalább lehetett lengetni. Automatikusan a Vámos Bencétől kapott legyemet kötöttem fel, hiszen ez vált be a verseny alatt
A Wisłok patak
A Wisłok patak
2011. december 22., csütörtök
Alacsony víz
2011. december 6., kedd
Túra
Tatai túránk Gumival, aki futva teljesítette a távot. (Én pedig bringával.)
Érdekes mennyire megváltozott az egész környék! Ahol pár hónapja még egy mellékág volt az lassan kiszárad.

És a folytatása. (Ahol nyáron még ilyen sügerek voltak)

A híd decemberben:

Viszont meg is érkeztünk Tatára, ahol találtunk egy remek helyet a tóparton, ami Séró névre hallgat. Itt ki tudtuk tárgyalni a pénteki Wackor koncertet és hasonló mulatságokat.
Zsííííír! \m/
Végezetül a leengedett Öreg-tó, háttérben a várral:

Hogyan jellemeznéd a forralt borunkat Tamás?

Végezetül a leengedett Öreg-tó, háttérben a várral:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)