2012. január 7., szombat

Úton hazafelé-avagy levezetés a Wisłok patakon

A 2011-es San kupáról hazafele tartva fölhalmozódtak bennem a verseny eseményei, élményei. Mondtam apának, hogy nem bírnám ki a hazautat anélkül, hogy meg nem állnánk valahol kicsit pecázni. Apa beleegyezett, a semmi közepén megálltunk egy Wisłok nevű kis patakon. Szép víz volt, kicsi, de tágas, legalább lehetett lengetni. Automatikusan a Vámos Bencétől kapott legyemet kötöttem fel, hiszen ez vált be a verseny alatt






                                                       A Wisłok patak

2011. december 22., csütörtök

Alacsony víz

Az eddigi legalacsonyabb víz amit eddig láttam. Még november végéről. 


Dunaalmás, 2011.11.26 50 cm





Mindenkinek Kellemes Ünnepeket!

2011. december 6., kedd

Túra

Tatai túránk Gumival, aki futva teljesítette a távot. (Én pedig bringával.)

Érdekes mennyire megváltozott az egész környék! Ahol pár hónapja még egy mellékág volt az lassan kiszárad.


És a folytatása. (Ahol nyáron még ilyen  sügerek voltak)


A híd decemberben:



Viszont meg is érkeztünk Tatára, ahol találtunk egy remek helyet a tóparton, ami Séró névre hallgat. Itt ki tudtuk tárgyalni a pénteki Wackor koncertet és hasonló mulatságokat.

Hogyan jellemeznéd a forralt borunkat Tamás?

Zsííííír! \m/

Végezetül a leengedett Öreg-tó, háttérben a várral:

2011. október 18., kedd

Anno 2.0

2010-es nagy árvíz, ami kitakarította a medret:

Hátul a híd alját érdemes nézni, hol is állt a víz

Normál vízállás
Tavaly ősz vége felé
Az utolsó igazán eredményes pecák egyike
2010 nyara, Által-ér Dunaalmás közelében


Baller
Táti tuti hely
Stílusos tescós Fila táskával
Egy érdeklődő
Kedvenc befolyóm
Jégmadár 

Kula bácsi felpakolva

2011. szeptember 26., hétfő

A híd ura

Gumi, Péter és én elhatároztuk, hogy lenézünk az Érre pecálni egyet. Elkezdtük dobálni a híd környékén a bedőlt autógumikat és a közlekedési táblákat, ám legnagyobb meglepetésünkre domolykó ugrásokat láttunk a híd alatt és a twisteremre is volt követés, néhány odavágás. (sügerek lehettek). A többiek pedig bőszen legyeztek. Elindultunk a híd túlsó oldala felé, a tövében megálltam és dobtam párat.

Urbánus pecahely a javából!

Egyik dobásom a híd alján csattant, ahonnan egyenesen a vízbe vágódott, és ahogy csobbant már meg is feszült a szerelék. Én talán jobban meg voltam lepve, mint a zsinór végén küzdő halam. Szerencsére a Hokév Pajtás botom most is remekül dolgozott és pár kirohanás után már közelebb is került a tettes. Ahogy próbáltam kiemelni szakadt a 16-os zsinórom, de ez szerencsére már a sekélyesben történt, így meg tudtam örökíteni a csukeszt.

A híd ura


Ha a dunai balinok is így állnának hozzá a streamereimhez nagyon boldog lennék! :)


Zsolti a béka



2011. augusztus 30., kedd

Balaton, napfény, lángos, hal nélkül

 Már nyár eleje óta terveztük a közös balatoni pecát és végre augusztus végére össze is jött!

Hű társam a logisztikában

Ahogy megérkeztünk egybefüggő felhő fogadott minket a balatonszéplaki Ezüstparton. Gyors szerelés és kezdődhetett is a vízben gázolás első felvonása. Én a 8-as szerelésemet választottam, Gurglerrel (amivel több mint egy éve fogtam a legelső balinomat. Gumi pedig a 7-essel vallatott. Vízbe be, besétálni a móló elé. Ez volt a taktika.

Borús idő, Gumi rendíthetetlen

Azonban egy brutális rabláson kívül nem volt semmi mozgás, halott volt a víz. Partra ki. Jön a második kör! És végre a nap is kisütött! Viszont balinmozgásnak még mindig nyoma sincsen!

Éééés kisütött a nap

Harmadik körünk, beleadtunk mindent, napsütés és szélcsend volt, halmozgás még mindig nem.  Néha a távolban törte meg a vízfelszínt egy-két kósza rablás, de ennél sokkal többre számítottunk. A balinok nem voltak kegyesek hozzánk viszont kárpótolt a csodálatos balatoni naplemente.

Már ezért megérte eljönni!



Nyugalom




Összegezve pont ilyennek képzeltem egy tökéletes balatoni horgászatot, egyedül a balinok hiányoztak, de nélkülük is teljesnek éreztük a napot.